Ha csupán annyit árulunk el, hogy a CPHI Worldwide kiállítások a gyógyszer-ellátási lánc különböző szakaszainak több zónáját foglalják magukba a csomagolástól, a gyártáson át az eladásokig a világ minden táját felölelve, akkor máris biztos lehetsz abban, hogy egy elképesztőn nívós szakmai kiállításról van szó, ahol a szakma legjobbjai kapnak helyet nemzetközi szinten. Ráadásul minden alkalommal több, mint 45 000 látogató és 2500 nemzetközi kiállító részvételével zajlik ez a rendezvény, ahol a világ gyógyszeripari vállalkozói és szolgáltatói gyűlnek össze mindig különböző országokban. Vagyis ha neked is ez a szakterületed és szeretnél nemzetközi térben ismertséget, kapcsolatokat és tapasztalatokat szerezni, neked is itt a helyed! Ebbe a bejegyzésben elmondjuk, mit érdemes tudnod erről a kiállításról és mire ajánlott odafigyelned, ha a cégedet is képviseltetnéd itt.
Tulajdonképpen mi is az a CPHI kiállítás?
A CPHI kiállítás, vagyis a „Convention on Pharmaceutical ingredients” esetében már az elnevezés is önmagáért beszél, hiszen ezen a gyógyszeripari kiállításon mindenki jelen van, aki világviszonylatban ezen a szakterületen számít, függetlenül attól, hogy gyógyszer előállítással, annak használatával, csomagolásával, szállításával vagy ehhez kapcsolódó, de egészen más területen tevékenykedik. Először 1990-ben hívták életre ezt a rendezvényt, akkor még nemzetközi vegyipar- és gyógyszeripari vásárként, ma már azonban világviszonylatban az egyik legnagyobb gyógyszeripari kiállítássá avanzsált az évtizedek alatt, amelyben egyesül a vegyipar és a gyógyszeripar összes kulcsfontosságú szállítója és vásárlója. Innentől kezdve pedig tulajdonképpen csak a partnereken múlik az, milyen típusú együttműködések születnek a rendezvény falai között. Érdeklődőként láthatod, hogy számos különböző kontinensen szervezik meg ezt a rendezvényt, ami azt jelenti, hogy Európától kezdve, Ázsián át egészen az Amerikai Egyesült Államokig elér ez az esemény. Az pedig csak rajtad áll, hogy a földrajzi távolságot vagy egyéb tényezőket veszel-e figyelembe annak eldöntésénél, melyik helyszínen képviseltesd a cégedet.
Kinek ajánlott és kinek nem a részvétel, miről szól a CPHI kiállítás?
Helyszíntől függetlenül, általánosságban igaz, hogy tulajdonképpen az ESHRE kiállítás egyik reprodukciója ez a rendezvény, amely kifejezetten a gyógyszerekről, gyógyszeriparról, pirulákról szól, vagyis az egészségiparon belül külön erre a területre specializálódott. A CPHI kiállítás emellett nem csupán bemutatkozási lehetőséged ad egy-egy szakkiállításon, de remek terepet biztosít ahhoz is, hogy a résztvevők továbbfejlesszék magukat különböző ingyenes, szakmai oktatások révén, amelyre szintén a helyszínen van lehetőség. Ezekkel kapcsolatban előzetesen érdemes a weboldalon tájékozódni. Mindezek mellett csatlakozhatsz különböző témákat felölelő konferenciákhoz, kerekasztal-beszélgetésekhez és az úgynevezett Insight Briefings eseményekhez is, amelyek szintén rendszerint a gyógyszeripart leginkább érintő, aktuális eseményekkel foglalkoznak, ezek köré épülnek. Így meghallgathatod az iparág különböző képviselőinek nézeteit és véleményét, miközben az ezzel az ágazattal kapcsolatos kihívásokról, trendekről és lehetőségekről beszélgetnek. Sőt, akár kérdezhetsz is tőlük, hiszen itt mindenképpen a közös kommunikáció a cél. Mindez azt jelenti, hogy ha itt megjelensz, akkor kiállíthatsz, szponzorálhatsz, beszélgethetsz vagy látogatóként szétnézhetsz ezen a nívós, több napig tartó, nemzetközi szakmai eseményen.
Emellett lényeges megemlíteni azt is, hogy minden esztendőben kiosztják az úgynevezett CPHI díjakat különböző kategóriákban, amellyel még nagyobb presztízst szerezhet magának a szakmában egy-egy vállalat. Ez a díj azok számára nyújt elismerést, akik – legyen szó egyénekről, csapatokról vagy cégekről – valamilyen inspiráló szakmai innovációval rukkolnak elő, amely előrelépést jelent az iparág valamely területén.
Milyen neves kiállítókkal találkozhatunk a CPHI-n?
Ezeken a rendezvényeken a világ legnagyobb gyógyszercégei mellett laboratóriumok, kórházak, orvosok, valamint kutatók vannak jelen, de számos gyógyszertárral is találkozhatsz a kiállítók között. Csak hogy néhányat említsünk a nagyobb vállalatok közül, rendszerint jelen van ezen a kiállításon például a Selkirk Pharma, a Salvus, a BD, az Alfasigma, A Rottendorf Pharma, a PCC Group, valamint a ChemWerth is, ám mindez csupán a jéghegy csúcsa, hiszen hosszan lehetne még sorolni a résztvevő vállalatok neveit.
Miért jó nekem, ha részt veszek a CPHI kiállításon?
Egy ilyen nívós, széles körben ismert szakmai rendezvény remek lehetőség az ebben a szektorban tevékenykedők számára, ugyanis meghozza a márkaismertséget nemzetközi szinten és felkerülhetsz a szakmai tevékenységek térpékén azok közé, akikkel érdemes számolni és akiket az adott területen ajánlott felkeresni. Ráadásul amellett sem mehetünk el szó nélkül mindez lehetőséget nyithat új gyógyszerek bevezetésére, valamint szolgáltatások megismertetésére a nemzetközi piacon is. Nem beszélve arról, hogy olyan szakmabeli partnerekre tehetsz szert és olyan együttműködéseket köthetsz azáltal, hogy képviselteti magát a vállalkozásod ezen az eseményen, amelyre máskor nem nagyon lenne lehetőség. Hiszen ritkán adatik meg az, hogy személyesen, ilyen körülmények között lehessen tárgyalni nemzetközi környezetben.
Milyen a standok kialakítása a CPHI kiállításon? Van-e bármilyen specialitása?
Az egyik legfontosabb információ a CPHI eseményekkel kapcsolatban az, hogy ezek vándorkiállítások, vagyis mindig más-más ország ad otthont a rendezvénynek. Az egyetlen állandó dolog e téren az, hogy minden esetben hatalmas a terület, így térkép nélkül sem a kiállítóknak, sem pedig a látogatóknak nincs esélye arra, hogy eligazodjanak ezeken helyeken. Az, hogy nincs állandó helyszín, természetesen az árakra is hatással van, ugyanis a költségek minden államban eltérően alakulnak, így érdemes mindig figyelemmel követni ezt. 2019-ben Frankfurtban például 350 €/m² volt az az összeg amivel számolni kellett. Ide kattintva azonban megtalálod a részleteket is, a regisztrációt követően tudsz kalkulálni azzal, körülbelül mekkora összeget érdemes elkülöníteni a részvételre. A fentiekből jól látható, hogy egy jól megtervezett stand, egy meggyőző megjelenés és némi szakmai beszélgetés olyan gyümölcsöző kapcsolatok építéséhez vezet egy ilyen eseményen, amelynek hála nagyon gyorsan megtérülhet a kiállításba fektetett pénz, idő és energia.
Emellett kiemelendő az is, hogy a tapasztalataink azt mutatják, hogy igen változó, hogy mennyire tudnak angolul a szervezők, ami sokszor megnehezítheti a szervezést és a hatékony kommunikációt. Mi úgy vettük észre, hogy a spanyol-francia régióban jellemzően akadályozott a beszélgetés, míg Olaszországban változó a helyzet, bár itt függetlenül ettől mindig nagyon készségesek. Nem nagyon tudsz olyat kérni tőlük, amit ne igyekeznének teljesíteni. Európa közepén viszont, a német, belga, holland területeken már nem akadály az egy nyelven való beszélgetés, így ha ezen országon valamelyikében kap helyet az esemény, jellemzően gördülékenyen pörögnek a dolgok.
A standokkal kapcsolatban elmondható, hogy átlagosnak mondható design elemekkel dolgoznak a kiállítók, viszont emellett kifejezetten egyedi kivitelezések figyelhetők meg. A fényesre fújt elemek például nagyon sokat tudnak dobni a stand kinézetén, ráadásul itt biztosan nem lógsz majd ki vele a sorból.
Amennyiben nem vagy biztos abban, hogyan is kellene elkezdened ezt az egészet és szeretnél igazán profi segítséged a standok kivitelezéséhez, akkor a MaRo CAD Kft.-re bátran rábízhatod a tervezést és a megvalósítást egyaránt.
Gyakran Ismételt Kérdések
A CPHI a gyógyszer-ellátási lánc különböző szakaszainak több zónáját foglalják magukba a csomagolástól, a gyártáson át az eladásokig a világ minden táját felölelve.
Ezen a gyógyszeripari kiállításon mindenki jelen van, aki világviszonylatban ezen a szakterületen számít.
A CPHI legközelebb 2020 október 13- 15 között kerül megrendezésre.
Vélemény, hozzászólás?